ceremoniamester

2011. július 13., szerda

Móni és Zsolt

Helyszín: Bodor Major, Tahitótfalu

Szertartás: Polgári kihelyezett

Szertartás
Az anyakönyvvezető úr (Jegyző úr) érezhetően nagy gyakorlattal celebrálta le a szertartást. Bár a gyűrű majdnem lemaradt , de megoldottuk (köszönet a Balázsnak!), amelyet az anyakönyvvezető úr nagyon jól és rugalmasan kezelt. Ez adta meg a varázsát és különlegességét a szertartásnak. A jegyző úr szépen és tartalmasan beszélt, igazán jó volt hallgatni.

Összességében: 10 pont

Étterem: Bodor Major

A környezet nagyon szép és igényes. A helyszín igen felkapott, ezért a programok néha érik egymást. A vendégvárás elején még feltűnt egy külföldi turistacsoport, ami néha zavaró lehet. A terem szépen és igényesen lett dekorálva, 60 főre pedig elég tágas volt. Az étel és kiszolgálás megfelelő volt. Sajnos a nagy meleg és légkondicionálás hiánya miatt a vendégek tánc közben jobban szerettek a teraszon időzni.

Összességében:7,5 pont


Zenekar:Cascade Music Jam

Igen jó és változatos zene, kevés szünet, profi zenészek. Röviden így tudnám jellemezni a Cascade Music Jam zenekart. Sikerült újra együtt dolgozni, ami számomra is élmény. A fiatalos lendület és a tökéletes összhang repíti egyre jobban előre a zenekart. Ajánlom nekik, hogy minél több esküvőt vállaljanak, mert így mindenkinek sikerül megtapasztalnia, hogy milyen egy jó zenekar. Köszönöm a munkájukat!

Fotó:
Fotomolnár, Molnár-Kiss Ildikó

Ildi és Laci igen kitettek magukért. Igényes munkát végezve a szokásos munkaalázattal készítették a képeket. Nagyon jó velük együtt dolgozni!

Összességében: 10 pont

Íme egy kis ízelítő a képekből:









Videó: Németh Péter

Várom a felvételeket!


Kedves Móni és Zsolt! Nagyon örülünk, hogy megismerhettünk benneteket és sok boldogságot kívánunk nektek az életben! Nemsokára át fogjátok élni életetek másik legszebb napját, amiben a boldogságotok be fog teljesedni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése