ceremoniamester

2010. július 15., csütörtök

2010. július 03. Nóri és Robi

Helyszín:Nőtincs, Vác (Forte étterem)

Létszám:146 fő

Szertartás:Nőtincs (kihelyezett polgári és templomi)

Szertartás:
Polgári:Gyönyörű helyen megálmodott szertartás volt a pár elképzelése.A nőtincsi tó partján egy szép fedett részen valósult meg.Sajnos az egész varázsát elrontotta a hangosítás.A bevonuló zene nem működött a hangosító pedig közölte, hogy mivel fúj a szél, nem lehet majd érteni az anyakönyvvezető beszédét.Így az ünnepi beszéd egyáltalán nem volt hallható a násznép számára.

Össszeségében:4 pont (hangosítás miatt), amúgy 8 pontot adtam volna.

Templomi szertartás:Helyszín a nőtincsi templom, ami kicsit kicsi volt 160 főre.A szertartás összefogott, bár helyenként belekerült néhány külső dolog.A szertartást pozitív irányba terelte a kórus meglepetésműsora.

Összességében:9 pont

Étterem:Vác Forte étterem lakodalmas háza.

Nagyon nehéz írni amikor ehhez hasonló összehasonlítást kell végezni.Sajnos egy 4 csillagos éttermet lehetetlen összehasonlítani egy falusi vendéglővel, de hibákat és a pozitívumkat ki kell emelni.
A hely nem éppen a legrugalmasabb, főleg ha egyszerre több esküvő is van.A felszolgálók nagy része teljesen kezdő, így elég nagy összevisszaságot lehet tapasztalni (be kell segíteni a felszolgálásban és a sütemények csomagolásában!)Az étel a vendégek szerint nagyon jó volt, bár a szolgáltatók csak a vacsora végén kaptak enni, úgy hogy nekem kellett töbször szólni ez ügyben.A süteményeket csak 22.30-kor kezdték kihordani az asztalokra, amikor már többször megemlítettük nekik.Pozitívumként említeném meg, hogy a díszítés és a terítés elég szép volt.

Összességében:6 pont

Zenekar:Derby együttes.4 férfi+1 énekesnő, bár nem ebben a felállásban szoktak zenélni.Érezni rajtuk, hogy már jó néhány esküvőt megcsináltak, de sajnos ez nem az előnyös oldaluk.A mulatós elfogadható volt , de 60-70 -80-as évek slágerei nem jöttek olyan jól be.Ők már megszokásból zenélnek, ami még a vidéki lagzikon jó, de azon túl már nagyon kevés.

Összességében:6 pont.

Fotó:Rádlerné sz. Bogi:Várom a felvételeket!

Videó:Vincze Dávid:Szintén!

Összeségében nem volt rossz esküvő, sőt a visszajelzések szerint a vendégek oltári jól érezték magukat.A szolgáltatóknál hiányzott az összhang főleg a zene-ceremóniamester és étterem-ceremóniamester között.Én mindent megtettem, hogy ez leküzdjük, de egy fél nem elég a világ megváltásához.Mivel a pár nagyon a szívemhez nőtt ezért lehet, hogy kissé kritikusabb vagyok a keleténél, így kérem az olvasókat, hogy vegyék ezt figyelembe.Amit ki kell emelnem az esküvőn végig éreztem a család rendkívüli összetartozását, ami kiváló útmutatás a jövőben a fiataloknak.