ceremoniamester

2013. június 16., vasárnap

Esküvő árvíz idején - avagy a lábuk nyomát soha nem mossa el a víz! Zsuzsi és Péter

Kicsit rendhagyóan kezdeném, hiszen az esküvő is rendkívüli módon került megszervezésre.
Az esküvő időpontját illetően hónapokkal előtte lefoglalásra került a helyszín (Tahitótfaluban-Bodor Major). Majd az esküvő előtt 3-4 nappal kellett a párnak szembesülni azzal a ténnyel, hogy az árvíz miatt bizony B verzióra lesz szükség, hiszen jelentős bonyodalmakat okozna a helyszínre való eljutás és még sorolhatnám. Így 3 nappal a Nagy Nap előtt az ifjú párnak energiát és fáradtságot nem kímélve egy teljesen új helyszínre sikerült áttenni a vacsora helyszínét. Már pénteken mindenki kicsit megnyugodott, de még nem volt vége a megpróbáltatásoknak.

Merül fel a kérdés: Mi jöhet még??

Eljött az esküvő napja! Polgári szertartás: Szentendre szombat 15.00!
Szokásunkhoz híven inkább 1 órával előtte, mint 1 perccel később. És ekkor szembesültünk vele, hogy Szentendrét lezárták, csak lakcímkártyával lehet bejutni! Óriási dugó és káosz. A beszélőkénknek köszönhetően sikerült eljutnunk a polgármesteri hivatalhoz, de már akkor záporoztak a telefonok a vendégektől, hogy lehet eljutni a szertartás helyszínére. A vendégek egy kisebb részének sikerül, volt aki autóval, volt aki 3 km-es gyaloglás után, az egyik tanú motorost stoppolva jutott el a hivatalhoz. Persze a szentendrei anyakönyvvezetőnek köszönhetően sikerült "csúsztatni" a szertartást közel 40 perccel. A vendégek nagy része - kb. 70 % - meg is érkezett.
És az akadályok sorát leküzdve sikerült megtartanunk a polgári szertartást!

Polgári szertartás: Szentendre
Szerintem az egyik legrugalmasabb polgármesteri hivatal. Az adategyeztetésen az anyakönyvvezető részletesen ismerteti minden alkalommal a szertartás menetét. Az anyakönyvvezető hölgy kifejezetten szépen és érthetően beszélt, érzelmekkel töltötte meg a szavakat. Talán oktatniuk is kellene!

Összességében: 10 pont!

Étterem: Treffort Rendezvényház - Aula étterem

A helyszín tökéletes volt az esküvőre. Még a nehézkes parkolást is könnyen sikerült megoldaniuk.
Egy nagyon rugalmas és összeszokott csapattal sikerült dolgoznunk. Mindenre figyeltek (asztalok, vendégek, pár, stb.) és minden tökéletes összhangban működött.
Tudják, hogy a rántott sajtot és a gombát hogyan kell tökéletesen elkészíteni és a többi étel is vérbeli profi munka volt.

Összességében: 10+1 pont!

Fotó: Sarnyai Krisztina
Várom a képeket!

Zenekar: Sweet Nothings
Nagyon jó zenekar, jó felszereléssel. Nagyon örültem, hogy sikerült végre találkozni egy olyan zenekarral, akik valóban rugalmasak és első találkozás alkalmával nagyban segítik a munkánkat. Nem jelentett problémát, ha megkértem őket egy játék intrójának elzenélésére. Pörgős zenéket játszottak, változatos hangszereléssel! Egy esküvőre tökéletes választás!

Összességében: 10 pont!

A nehézségek ellenére sikerült megszervezni a tökéletes esküvőt!
A kitartás, a nagyfokú problémamegoldó képesség és a vidámság meghozta gyümölcsét. Gratulálunk hozzá! Még egyszer (és még sokszor) nagyon sok boldogságot Nektek! :)

És másnap kaptunk egy levelet:
"Kedves Viki és András!
 
Nagyon szépen köszönjük, hogy ti is hozzájárultatok, hogy felejthetetlen legyen a szombatunk. Nagyon örülünk, hogy Titeket választottunk, hála nektek, tényleg nem is kellett másra figyelnünk, csak, hogy jól érezzük magunkat. Ez meg elég könnyen ment... :-) Sokat segítettetek abban, hogy mindig mindenre és mindenkire odafigyeltetek, koordináltatok mindent észrevétlenül a háttérből. Köszönjük az esti mesét is, nagyon nagy sikere volt a családban! Nekünk ez egy tökéletes esküvőnek tűnt még akkor is, ha jó néhány kalandban volt részünk előtte, alatta, és volt olyan, akinek még utána is...
Egy reklamáció viszont beérkezett: sajnos Hettinek - aki elkapta a csokrot - még mindig nem lett meg a vőlegénye, pedig egy év múlva lagzit kellene tartania. :-)
 
Köszönünk szépen még egyszer mindent, ha valakit meg kell győzni, hogy Titeket válasszanak, akkor csak küldjétek át az elérhetőségüket! :-)
 
Legyetek mindig olyan vidámak és nyitottak, mint az elmúlt négy hónapban, mióta ismerünk titeket! További felejthetetlen esküvőket kívánunk:
Zsuzsi és Péter"

2013. június 8., szombat

Egy áramvonalas esküvő: Andi és Balázs

Nem mondhatnám, hogy felhőtlenül kezdődött, hiszen az időjárási viszonyok (borongós, esős idő) megnehezítették az esküvő lebonyolítását. De a nagyfokú optimizmus előhozta a napot a felhők közül, és verőfényes időben fogadhatott egymásnak örök hűséget a pár!


Polgári szertartás: Paks, Polgármesteri Hivatal
A hivatal nagytermében (színházszerű terem), nagyszerű szervezések között került lebonyolításra. Az anyakönyvvezető rutinosan és kellő magabiztosággal adata össze a párt. Szépen és érthetően fejezte ki gondolatait.

Összességében: 10 pont


Templomi szertartás: Római katolikus templom

A templom és atya is kitűnő választás.
Gyönyörű templomban gyönyörű szertartás a kötelező elemekkel!

Összességében: 10 pont!


Étterem: Duna Hotel, Paks
Nekem kifejezetten tetszett a hely, hiszen teljesen kompromisszum-készek voltak, és nagyban segítették a munkámat. 
Az ételek mind mennyiségben, mind ízben tökéletesek voltak. A leves nagyon ízletes volt, a sültek is házias jelleggel készültek és számomra az est fénypontja az éjféli menüsorban található görögsaláta volt. Isteni finom!!:) Néha a ételek felszolgálása között kicsit több idő telt el, de ezt ki tudtuk küszöbölni egy-két játékkal.
Köszönöm a munkájukat!

Összességében: 9 pont


Fotó: Fekete András (http://www.eskuvoifotos.info/)
Már nagyon várom a képeket!


Videó: Spiller Károly (http://www.videoportfolio.hu )
Szerintem nagyon jó lett. Fiatalos, lendületes, igazi esküvős! :) Karesz személyében egy nagyon kedves, rugalmas, alkalmazkodó videóst ismerhettünk meg, ami a mai világban igen nagy kincs!

Összességében: 10 pont


Zenekar: Joy Party zenekar

Igazi vidéki 3 fős zenekar, 2 férfi egy nő felállásban. Kicsit nehezen és lassabb, lötyögős számokkal kezdték a zenélést, ami miatt egy kis hiányérzet alakult ki bennem. Majd a 3. táncos blokktól felpörögtek a a zenék és ezáltal az események is. A vendégek igen nagy lelkesedéssel vetették magukat bele a táncba, így főleg a gyors és ritmusos számokat díjazták. Nagy hátránynak éreztem a zenék közötti átállás lassúságát és néha az önmaguk és nem a násznép szórakoztatását, azonban a buli második felére valóban összeszedték magukat és igények szerint játszottak, amit a násznép is élvezett.

Összességében: 7 pont

Nem volt egyszerű, hiszen az idei időjárás nem nagyon kedvez az esküvői pároknak mostanság... :) De a pár kisugárzása meglepte még az időjárást is, hiszen a szabadban töltött időre még a nap is előbújt! És valljuk be: verőfényes napsütésben mindenki jobban érzi magát. Így voltak ezzel a vendégek is, akik a kötelező szertartások után felhőtlenül jól érezték magukat. A jó étel, a pár gondoskodása, és a család,  barátok jelenléte varázsolta igazi bulivá az esküvőt. Valljuk be egy kreatív leánykéréshez (egy fotózáson, ami egyben jegyesfotózás is volt), ilyen esküvő dukál! Szívből gratulálunk újra meg újra :)



2013. június 7., péntek

"Hogyan válassz fotóst az esküvődre?"-Láng Péter

 
 
Egy nagyon fontos esküvői kérdést és annak hasznos tanácsait szeretném megosztani az olvasóimmal! A kérdés megválaszolása pedig rendhagyó módon, egy ismert fotós szakember - Láng Péter (https://www.facebook.com/langpeterphotography?fref=ts) tollából fakad!:)

"Az esküvői fotózás különleges szakma, ezért különleges fotóst is igényel. Nem a szakmai felkészültség az első, ami egy fotóst igazán jó esküvői fotóssá tesz, sokkal inkább a nyitottság, a szenvedély, a szerelem átélésének képessége és hogy mindezt a fotóin is érzed. Segítséget kívánok adni abban, hogyan találd meg a hozzád illő fotóst.

Első a portfolió.

A legjobb fotósok telefonszámait kézről kézre adják a párok, mégis nagyon nagy szerepe van a fotós kiválasztásánál a portfóliónak, annak a  képanyagnak amit a fotós weboldalán, facebook oldalán megtalálsz és ez alapján megkapod róla az első benyomásod, eldöntheted tetszik e a stílusa. Minden esetben – még akkor is ha csupa jót hallasz egy fotósról – tekintsd meg a képeit, ismerd meg a munkáit, a történetét a stílusát. Olvass bele a blogjába, ismerd meg a szakmai hozzáállását, hogy biztos lehess abban, számodra is ő a tökéletes választás. Sokan vagyunk sokfélék, ne érd be egy-két jó ajánlással, keress a saját igényeid szerint.

A legfontosabb, találkozzatok több fotóssal!

Az árajánlat kérés egy nagyon fontos pillanat, sokan már ez alapján hajlamosak döntést hozni a fotós személyéről. Mégis azt ajánlom, hogy találkozzatok több fényképésszel is, akár olyannal is akit az első körben az árai miatt kizárnátok. Soha ne válasszatok fotóst személyes találkozó nélkül, mert a személyes szimpátia mindent meghatároz. Tudnotok kell, hogyan fog veltek beszélni, passzív vagy aktív lesz az esküvőn, kreatív és segítő vagy csupán sodródik az eseményekkel. Tudnotok kell, hogyan készült el az a 60-70 kép amit a weboldalán láthattok. Enélkül dönteni nem érdemes. A személyes találkozón komplett esküvői anyagokat is megnézhettek, ne csak a zsánerfotókat keressétek, mint pl. az előkészületek fényképezése, a kreatív fotózás, de keressetek rokonokat és barátokat is a teljes anyagban, mert mit ér egy esküvő barátok és a család nélkül? 

            Beszélgessetek. Kérdezzetek. Hagyjátok kibontakozni. Tudjátok, meg mi motiválja, mik a kedvenc pillanatai és a legfontosabb: számotokra milyen ötletei vannak. Meséljétek el az elképzeléseiteket és hallgassátok meg az ő véleményét is. Mondjátok el a napirendet, meséljetek az ültetésről és figyeljétek meg, hogy melyik fotós,hogyan reagál ezekre a kérdésekre.
Kérdezzétek meg nyugodtan, áll-e rendelkezésére tartalék fényképezőgép, milyen módon szavatolja a fényképek biztonságát tárolás és feldolgozás közben. Ne feledjétek, hogy bármennyit is költötök a ruhára, a dekorációra, a vacsorára, bármennyi energiát fektettek a szervezésbe, ha a képek elvesznek, nem marad csupán az emlék.

Bizalom és biztonság.

Fontos, hogy megbízzatok benne. Legyen múltja, legyen szakmai előélete, legyen hivatása a szakmája és vegye is azt komolyan. Legjobb ha Facebook-on is megtalálható, mert így olvashattok róla kommentelőktől, láthatjátok a fotós reakciót is. Ha rendszersen blogol, magazin számára is dolgozik, sok követője van, számíthattok rá, hogy hosszútávon is megbízhatóan marad, mert ezt diktálja az elemi érdeke. Szemben egy kevésbé aktív, egyszerű weblapot üzemeltető fényképésszel, akiről nehéz háttérinformációhoz jutni. Fórumozhattok, de kezeljétek kritikával a túlzó dicséretet és elmarasztalást egyaránt. Név nélkül könnyebb szidni vagy az egekbe magasztalni valakit. 

Foglalj időben!

            A legjobb fotósok naptára már 5-10 hónappal az esküvői szezon kezdete előtt betelik. Ne hagyjátok a döntésetek az utolsó pillanatra, javaslom, hogy a helyszín kiválasztása után a fotós legyen a második a sorban.  Ne feledjétek, a fénykép és a gyönyörű album az egyedüli – a video mellett – ami megmarad mindabból amit az esküvő szervezésébe fektettek.
            A napirend összeállításában is sokat segíthet egy jó fényképész, ezért még azelőtt találd meg a fotósod, hogy a teljes napirendet lefixáltad volna. "


Láng Péter, 2013